A legnagyobb hiba, amit az emberek a társkeresés során elkövetnek
Leülünk a számítógép elé, és becsukjuk az ajtót, ezáltal még azt sem vagyunk képesek észrevenni, hogy a mellettünk lévő széken, esetleg a szomszédos szobában valaki a figyelmünkre, az ölelésünkre vágyik.
Ezelőtt két éve, egy meleg nyári napon épp pár osztálytársammal és pár ismerősömmel elhatároztuk, hogy beülünk egyet egy kocsmába kicsit dumálni és iszogatni. Ekkor persze még fogalmam sem volt arról, hogy a következő pillanatok során egy hatalmas drámának lehetek szemtanúja, egy hatalmas csalódásnak, amire, még tíz év múlva is emlékezni fogok, és amiből mondhatni nagyon sokat tanultam.
A beszélgetés folyamán, mint derült égből a villámcsapás, csak úgy beviharzott a kocsmába egy feldúlt fiatal lány, majd miután észrevett minket (ismertük) a könnyeivel küszködve kezdett el mocskoskodni egy bizonyos férfiról, akivel nem rég találkozott. Káromkodások közepette, ideges hanggal és kétségbeesett testbeszéddel elmesélte a történet, amit ma én is megosztok veletek. Az ismerkedésük alapvetően úgy kezdődött, mint a mai fiatalság többségének, interneten keresztül, a kényelmes kanapéról kakaót szürcsölgetve egy gondosan megtervezett protokollon keresztül. Majd sok-sok órányi beszélgetés és némi az ellenkező nemű partnerhez társított kép/érzelem után megtörtént az első találkozás is, ami nem épp úgy sült el, ahogyan ezt a lány tervezte volna. Mint tudjuk az első benyomás rendkívül fontos és döntően meghatározhatja a kapcsolatok további sorsát. Így miután a történetben szereplő srác meglátta az interneten megkörnyékezett lányt, valami gyenge kifogással élve otthagyta őt a randi első néhány percében. Mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb, így a srác folyamatos zaklatása után a következő üzenetet küldte a lánynak: “Bocsi, de élőben csalódást okoztál.” A sors iróniája hogy mindezek után is a srác volt a rossz fiú, ő volt az a személy, aki egy másik érző lény szívét összetörte… ő volt a paraszt mindenki szemében, míg csupán az általunk legnagyobb társkeresésben elkövetett hiba áldozatává vált, vagyis, a lány jobbnak mutatta magát, mint amilyen volt ő valójában.
Adott egy szomorú és magányos férfi (nevezzük Lacinak), aki a kétségbeeséstől és a törődés hiányában beregisztrálja magát egy társkereső oldalra, majd ráír a neki tetsző hölgyekre. Számos megizzadt beszélgetés és számos hatalmas csata után megszerzi egy hercegnő számát (mondjuk Giziét), majd lebeszéli vele a szombat esti vacsorát. Pár nap múlva eljön a várva várt szombat este, megtörténik a találka, ám semmi nem úgy alakul, mint ahogy Laci eltervezte. Már az első pillanattól fogva észrevehető hogy Gizi a képeken sokkal szebb, így adott a kezdetektől fogva a feszültség is. Persze Gizinek is feltűnik, hogy Laci nem is olyan beszédes, mint telefonon és chaten volt, nem meri tartani a szemkontaktust és mintha teljesen más ember volna, mint az internet világában.
Számtalanszor éltünk át már ehhez hasonló kellemetlen pillanatokat, mikor minden egyes perc felér az örökkévalósággal és a kínos csend közepette inkább bámuljuk a falat ahelyett, hogy gyönyörködnénk partnerünk szépségében.
Az emberek folyamatosan próbálják növelni az értéküket mások szemében, de sajnos nem gondolnak arra, hogy e dolgok épp visszafelé sülnek el, és ahelyett hogy megkönnyítenék a dolgukat, csak megnehezítenek minden egyes olyan pillanatot, ami másképp oly egyszerűnek és csodálatosnak kéne lennie.
A lányok időt és pénzt nem sajnálva próbálnak egyre szebbé válni, miniszoknyákat vesznek fel és push-up melltartóban feszítenek, míg az arcukon egy kisebb szoba kifestésére is elegendő smink kacsint rá minden szembejövő emberkére. Szexi képekkel és a társadalmat megszégyenítve keresik az elismerést minden egyes személytől, majd több száz bók után elhiszik, hogy ők a kis hercegnők és hogy mindenkinél különbek. És a legszomorúbb az egészben hogy ez szerint kezdenek el élni, lenézik a szerényebb és szegényebb környezetből érkező társaikat, míg királykisasszonyként rakják fel az újabb és újabb képeket a fontosság érzete miatt, mert ezáltal fontosnak érezhetik magukat az internet káros világában. A srácok meg ugyanúgy, a távolság és a monitor mögé bújva hatalmas nőcsábászokként adják elő magukat, míg a mindennapi életben olyanok, mint valami buborék, ülnek csendben és sok-sok kínos pillanat után odanyögnek valamit a hölgynek, csak azért, hogy mondjanak valamit.
Egyszerűen jobbnak mutatjuk magunkat, jobbnak mutatjuk magunkat a valóságnál, szebbnek, okosabbnak, intelligensebbnek és persze jóval vonzóbbnak is. Egyszerűen nincs elég önbizalmunk és félünk, hogy az általunk megkörnyékezett személynek nem vagyunk elég jók, pedig előbb-utóbb úgy is lesz egy olyan társunk, aki elfogad, olyannak amilyenek vagyunk, és szeretni fog minket minden egyes hibánkkal együtt.
Szerény véleményem szerint sokkal jobb volna az, ha önmagunkat adnánk, és felvállalnánk személyiségünk minden egyes hibánkkal együtt, így legalább cselekedeteink, testbeszédünk és az általunk megfogalmazott szavak teljes mértékben összhangban lennének egymással, és ezáltal elkerülhetnénk azt a sok-sok kellemetlen pillanatot, amit nap, mint nap átélünk a saját hülyeségeink miatt. Persze sokkal könnyebb jobbnak mutatni önmagunkat, mint arra törekedni, hogy napról napra egyre jobbá és jobbá váljunk, egy sikeres és boldog élet reményében.
Végezetül meg idéznék egyet egy nemrégiben egyik ismerősöm által talált facebookos posztból:
“…Nekünk nem kell puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk, nem kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi saját magadért szeretünk téged, nem pedig azért amilyen tudsz lenni…” Merjük önmagunkat adni, ne mutassuk magunkat szebbnek, magabiztosabbnak és sikeresebbnek a valóságnál, mert előbb utóbb úgy is befog lépni egy olyan személy az életünkbe, aki minden hibánkkal együtt is szeretni fog minket.